Munkaszerződés módosítás 2021

Fotó: © Fort Meade / Flickr

A munkaszerződés módosítást sok munkáltató veszi lazán, pedig vannak fontos szabályai, például, hogy egyoldalúan nem lehet, hiszen mindkét félnek alá kell írnia a munkaszerződést. Ez alól is van kibúvó, viszont a kötelező elemeket tartalmaznia kell a munkaszerződésnek.

A munkaviszonyt két fél hozza létre, a munkáltató és a munkavállaló. A köztük létrejött munkaviszonnyal kapcsolatos szerződést írásba kell foglalni, de ha ez mégsem történne meg, akkor a munkavállaló fordulhat bírósághoz harminc napon belül és kérheti, hogy a bíróság állapítsa meg azt, hogy a közöttük létrejött munkaszerződés érvénytelen.

A munkaszerződés tartalmára a munkatörvény ad iránymutatást, hogy mik azok, amiknek kötelezően benne kell lennie, de ezen felül még számos más dologban is megállapodhatnak.

Mint ahogy a munkaszerződés is közös megegyezéssel jöhet létre, úgy a módosítása is csak így történhet meg. A szerződést nem módosíthatja a munkáltató egyoldalúan, önkényesen. Ezért kell nagyon körültekintőnek lenni a tartalmára vonatkozóan is.

A törvény szerint, ami a minimum, hogy tartalmazza a szerződés, az a munkajogviszony ideje, vagyis hogy határozott vagy határozatlan időre hozzák e létre a munkajogviszonyt. Ha nem foglalják bele a szerződésbe, akkor az határozatlan idejű lesz, kivéve ha tartalmazza azt a rendelkezést, hogy pl. 2019. május 31-ig tart a munkaviszony. Ami még ennél is fontosabb és nem maradhat ki a munkaszerződésből, az a munkabér és az, hogy a munkavállalónak hol kell majd dolgozni, vagyis a munkavégzés helye. Ezeken felül még, mint ahogy említettük, bármi mást is bele lehet foglalni a szerződésbe, bár nem veszélytelen. Ha ugyanis túl sok mindent tartalmaz a szerződés, akkor nehezebben módosítható, hiszen ha belefoglalják azt, hogy pl, mikorra kell bemenni reggel dolgozni, akkor a munkáltató, ha el akarna ettől térni, ezt megakadályozhatja a munkavállaló azzal, hogy nem írja alá a munkaszerződést. Ezeket a további kérdéseket ezért érdemesebb külön iratban, munkaköri leírásban rendezni, de erről egyébként is köteles tájékoztatni a munkáltató a munkavállalóját a munka megkezdésétől számított 15 napon belül írásban. Vagyis minden munkavégzéssel kapcsolatos egyéb információt munkaköri leírás formájában adja át a munkáltató a munkavállalója részére.

Nagyon szigorúak a szabályok arra vonatkozóan, ha a munkáltató egyoldalúan kíván eltérni, tulajdonképpen módosítani munkaszerződést. Ez az eset az eltérő foglalkoztatás, amikor a munkaszerződésben meghatározott munkakörtől eltérő más munkakört és munkavégzési helyet jelöl ki a munkáltató. Ez az átmeneti idő évenként csupán 44 munkanap lehet, vagy 352 óra összesen. Ezt hívjuk munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak. Eddig a mértékig nem kell módosítani a szerződést, de ezen felül már szükséges.

A munkáltatók azzal szokták sakkban tartani a dolgozót, hogy ha nem írja alá a munkaszerződés módosítást, akkor megszüntetik a munkaviszonyát. Ez jogellenes, mert ez nem lehet felmondási ok, ha mégis megtörténne, akkor a munkavállaló azt megtámadhatja a bíróság előtt. Ha viszont a munkáltató azért akart szerződést módosítani például, mert megszűnt a munkakör, amiben foglalkoztatta eddig a dolgozóját, és a dolgozó ebbe nem megy bele, akkor viszont megszüntethető a munkaviszony, hiszen már nincs meg a munkakör.

A munkabér általában növekedik időről időre, ezért ez ügyben úgy szoktak eljárni a munkáltatók, hogy fizetik a magasabb bért, de a szerződésről megfeledkeznek. Igazából hiába emelkedik a bér, akkor sem módosíthatná egyoldalúan a szerződést, csak úgy hogy ahhoz a munkavállaló is hozzájárul. Nyilván a gyakorlatban nem szokott senki ellenkezni a magasabb bér ellen, mégis módosítani kell a szerződést. A munkavállaló átveszi a magasabb bért rendszeresen, így hallgatólagosan hozzájárul a munkaszerződés módosításához. Ha viszont a munkáltató kevesebb bért adna, mint a munkaszerződésben meghatározott, akkor azonnali hatályú felmondással is élhet, hiszen ez a munkáltató oldaláról súlyos kötelezettségszegést valósít meg.

A munkatörvénykönyv kötelezettséget is megállapít a módosítás tekintetében a munkaadóra. Módosítást kell kezdeményeznie akkor is, ha valamely dolgozó visszatér a fizetés nélküliről, mert hozzá kell igazítania a bérét a hasonló munkakörben dolgozókéhoz.

A gyermekgondozás miatti fizetésnélküli lejárta után kérheti a dolgozó, hogy részmunkaidőben foglalkoztassák és ilyenkor kötelező módosítani a szerződést. Vagy akkor is módosítani szükséges, ha egészségi állapotnak megfelelő munkát kell adni a kismamának, attól fogva, hogy terhes lett, míg a gyerek egy éves nem lesz.