Halotti anyakönyvi kivonat igénylése és összege 2021

A halotti anyakönyvi kivonat esetében is, mint ahogyan más anyakönyvnél, az az anyakönyvezető jár el a kiállításkor, amelynek az illetékességi területén a haláleset történt. Kiállítása mindenféle haláleset és körülmény esetében kötelező, csak éppen apró eltérésekkel.

Anyakönyvezetőnél, valamint hivatásos konzuli tisztviselő előtt, de a Kormányablakban is be lehet nyújtani a kérelmet. Kormányablak kereső.

A halál bárhogyan is és bárhol következzen be, megvan a pontos szabálya annak, hogyan fogják az esetet anyakönyvezni. A jogszabály is több lehetséges esetkört sorol fel. Az esetben, ha a bíróság állapítja meg (halál tényének bírósági megállapításának hívják jogilag) akkor az az anyakönyvezető fogja bejegyezni a haláltényét az anyakönyvbe, amely területén a bíróság szerint a halál történt.

Nem hétköznapi esetekben, mikor a holttestet találják pl., akkor a fellelés helye szerinti anyakönyvezető jegyzi be a halál tényét, míg ha se nem otthon, se nem intézményben, hanem például egy vonaton, vagy repülőn történik a halál akkor az lesz az irányadó, hogy hol vették le a holttestet a járműről.

Alapesetben, ha az a szomorú eset következne be, hogy valamelyik hozzátartozónk halna meg, akkor az elhalálozás után meglehetősen kevés idő áll rendelkezésre a halál bejelentésére. A halált követően az első munkanapon meg kell tenni ezt. A bejelentőnek kell közölnie minden, az anyakönyvezetéshez szükséges adatot. A bejelentést egyébként az teszi meg, aki a halálesetről tudomást szerzett, aki lehet éppen az akivel együtt élt, vagy a testvére, szülője illetve egyéb hozzátartozója is. A legelső dolog viszont nem ez lesz, amit meg kell tenni, hanem orvost hívni.

A halál tényét orvos kell, hogy megállapítsa, mint ahogyan az időpontját is. A halál megállapításánál kiállít az orvos egy igazolást, mely tartalmazza azt a tényt, hogy az illető halott és az is, hogy mikor hunyt el. Erre az igazolásra szükség lesz a halotti anyakönyvi kivonat kiállításakor. Ha az illető egy idősek otthonában hajtotta örök álomra a fejét, akkor a bejelentést a rokonok helyett az adott intézmény vezetője fogja megtenni.

Amikor bejelentik valaki halálesetét, egyidejűleg át kell adni minden okmányát a halottvizsgálati bizonyítvány mellett. Ezek az iratok az alábbiak: személyi igazolvány, lakcímkártya, és a születési anyakönyvi kivonatát is. Ezeket az okmányokat ugyanis érvényteleníteni kell, ha valaki meghal. Az érvénytelenített okmányokat – ha a hozzátartozó szeretné – megkaphatja, csak kérelmeznie kell azt. Ha nem kérte vissza az okiratokat senki, akkor 3 napon belül megküldi az anyakönyvezető a haláleset helyén illetékes járási hivatalhoz.

A halál bekövetkezhet Magyarország határain kívül is, ez teljesen életszerű helyzet. Ebben az esetben itthon is anyakönyvezni kell a halál tényét. A konzulátuson kell elkezdeni az halotti anyakönyvi kivonat kiállítását.

A halotti anyakönyvi kivonat egy nagyon fontos dokumentum, mert ezzel tudjuk intézni a továbbiakat. Amit intéznünk kell, az az elhunyt után maradt örökség rendezéséhez szükséges hagyatéki tárgyalás, de mindenek előtt az eltemetése.

Mennyibe kerül a halotti anyakönyvi kivonat kiállítása?

Az első kiállítás, – mint általában az anyakönyvi kivonatok – illetékmentesek, ha azt első ízben állítják ki. Ha ezt követően további példányok kiállítását kérelmezik,akkor az már 2000 forint összegű illetéket kell megfizetni.