EK – Letelepedési engedély, jelentése

Magyarországon történő letelepedésnek is megvannak a szabályai, ami egyesek szerint túl enyhék, mások szerint pedig indokolatlanul szigorúak. Lássuk mik ezek, aztán mindenki eldöntheti, hogy miként ítéli meg az ország letelepedési engedéllyel kapcsolatos szabályait. Létezik az EK-letelepedési engedély és a Nemzeti letelepedési engedély, mi most az EK letelepedési engedély fogjuk áttekinteni.

EK letelepedési engedélyt annak adnak, aki Magyarországon élt már évek óta, pontosabban öt éven át legalább és mindezt jogszerűen tette (jogszerű: vízummal vagy engedéllyel). A tartózkodásnak megszakítástól mentesnek kell lennie (megszakítás nélkülinek minősül, ha az öt év alatt összesen nem volt távol 300 napot, és alkalmanként 6 hónapot; Ek kártyások esetén max 18 hónap, és alkalmanként egy évnél kevesebb). Ha Eu kék kártyával rendelkezik a letelepedni szándékozó személy, akkor 2 év is elegendő, feltéve, ha öt évet Eu tagállamban élt. Ezen a feltételen felül még vannak további elvárások ahhoz, hogy a hivatal a letelepedési engedélyt kiadja a kérelmezőnek. Egyrészt a lakhatását és megélhetését biztosítja a kérelmező, és van egészségügyi biztosítása.

A letelepedési engedély iránti kérelmet benyújtóval szemben vizsgálják a kizáró okokat is, ugyanis kizárt, hogy letelepedési engedélyt kapjon az, aki veszélyezteti az ország közbiztonságát, vagy tilalom alatt áll (beutazási, tartózkodási vagy kiutasítás alatt), vagy hamis adatokat közöl a hatósággal, illetve munkavállalás, vagy egyetemi tanulmányok miatt itt tartózkodók, befogadott…stb. (a felsőfokú tanulmányok fele számít csak bele az öt éves időtartamba.

Az EK letelepedési engedély iránti kérelmeket az erre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtani, személyesen a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak a kérelmező jövőbeni magyarországi lakóhelye szerint illetékes regionális igazgatóságánál és 10 ezer forint eljárási díjat kell megfizetni. Vinnie kell magával a kérelmezőnek az érvényes úti okmányait. Az együtt utazó kiskorúról fényképet kell vinni.

Az EK letelepedési engedély ügyintézési ideje 70 nap, vagyis a benyújtástól számított 70 napon belül határozatot hoz a hivatal.

Ha a hivatal elutasította az EK-letelepedési engedély iránti kérelmet, akkor még van lehetőség fellebbezni. A jogorvoslatot 15 napon belül kell benyújtani onnantól számítva, hogy a döntést közölték a kérelmezővel. A fellebbezés díja 5.500.-Ft.

A kérelemhez a fent felsoroltakon kívül még az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni, persze értelem szerűen, amivel a kérelmező rendelkezik: születési és házassági anyakönyvi kivonat; válási határozat; a megélhetésre, lakhelyre, egészségbiztosításra vonatkozó igazolások, papírok és arckép. Ha valamelyik dokumentum külföldi, akkor fordíttatni és hitelesíttetni kell a magyar külképviseleti hatóságon. A megélhetés igazolására leginkább banki igazolásokat érdemes vinni, vagy jövedelemigazolást, vagy ha van eltartó, akkor arról szóló igazolást, hogy van az illetőnek akkora bevétele, hogy el tudja tartani. Lakásbérleti szerződést, tulajdoni lapot vagy szívességi lakáshasználatról szóló iratot.

A EK letelepedési engedély 5 évig érvényes, és további 5 évvel hosszabbítható meg.

A letelepedési engedélyhez kapcsolódó jogok és jogosultságok: határozatlan időtartamú tartózkodás, Schengeni tagállamokba 180 napon belül 90 napot meg nem haladó vízummentes beutazásra és tartózkodásra; munkavállalásra, amihez külön engedély már nem szükséges; lakcímkártyára jogosult, de a személyi igazolványt köteles megkérelmezni. (a járási hivatalok intézik, de ezzel nem utazhat, mint mi az Eu-ban, csak az útlevelével)