Átvételi elismervény minta

Fotó: © moneymetals / Flickr

Átvételi elismervényre több esetben is szükségünk lehet. Általában akkor kerül sor átvételi elismervény aláírására, ha szerződésből adódóan több részletben történik a vételár megfizetése, vagy átveszünk-átadunk előre pénzt valakinek, megelőlegezünk egy termék vételárát…stb, esetleg havonta esedékes pénzösszeget adunk át a jogosultnak.

Csak, hogy néhány szokásos példával éljünk: Átvételi elismervényt érdemes írni akkor is, ha pl. ingatlant bérlünk valakitől, és a bérleti díjat adjuk át, vagy az adott hónapra vonatkozó rezsi díjat adjuk oda. Ha ugyanis utalással fizetjük meg ezeket a költségeket, akkor az nyilván visszakereshető a banki kivonat által, vagy a kapott átutalási megbízás másolatával igazolható. Ha viszont készpénzben adunk át egy összeget, azt már bizonyítani nagyon nehéz, persze, ha volt még velünk két tanú, akkor tudjuk bizonyítani. De hát nem egyszerűbb, ha írunk róla egy gyors átvételi elismervényt, amit elteszünk a fiókba, és bármilyen probléma merülne fel, vagy az illető már „nem emlékezne” a pénzátadásra, rögtön tudjuk igazolni azt, hogy ő a pénzt tőlünk átvette azon a napon, ami az átvételi elismervényen szerepel? persze, hogy sokkal egyszerűbb. 

Sok szituáció sokkal hamarabb megoldásra találna, ha mindenki átvételi elismervénnyel adna át pénzt. Vannak élethelyzetek, mikor nem látjuk szükségét az átvételi elismervénynek. Utóbb azonban olyan mértékben is megváltozhatnak a viszonyok, hogy egy aláírt átvételi elismervény megkönnyítené a helyzetünket. Például egy szépen induló szerződéses jogviszony alapján készpénzben és részletekben fizetett díjat utóbb ismét követeli tőlünk a másik fél, mert annak idején a pénzátadásról semmilyen papír nem született. Persze nem feltétlenül rosszindulatból, vagy rosszhiszeműen, de bárki megfeledkezhet utóbb arról, hogy most megfizette e a részletet a másik fél vagy sem. Nagyon kellemetlen viszont, ha emiatt vitázni kell, vagy még egyszer ki kell fizetni, még ha pár ezer forintról is van szó.

A legfontosabb az ingatlan és a gépjármű adásvételi során készített átvételi elismervény. Az ingatlan esetében, ha akkor történik pénzátadás, mielőtt ügyvédhez fordulunk, mindenképpen elengedhetetlen, mint ahogyan az is, hogy beleírjuk, milyen jogcímen történik a pénzátadás (pl.: foglaló, vagy előleg, melyek a vételárba beleszámítanak…stb.) Ha még nem történt pénzátadás ingatalan eladási szándék esetében, akkor majd az ügyvéd elkészíti az ehhez szükséges dokumentumokat is. Ha viszont gépjármű adásvételről van szó, ügyvédre nincs szükség, így nagyon körültekintően kell eljárni, vagyis minden pénzátadásról átvételi elismervényt kell írni, ha nem az adásvételivel egyidőben egyösszegben történik a pénzátadás, mert akkor magába az adásvételire is rávezethető az átvételről szóló elismerés.

Persze nem csak pénz átadásához használhatjuk fel az átvételi elismervény mintát, hanem dolgok átadására is. természetesen a pénzösszeg helyett magát a dolgot kell beleírnunk az átvételi elismervénybe. egy értékesebb, vagy pótolhatatlan használati tárgy esetében már érdemes írni átvételi elismerényt.

 

  

ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY

 

Alulírott…………………… (anyja neve.: ………………..… szem.ig. száma: ………………………) ……………………………………………. szám alatti lakos kijelentem, hogy a mai napon ……….………………………… (anyja neve: ……………………… szem.ig. száma: …………………………………..szám alatti lakostól …………………………….. ,- Ft-ot, azaz ……………………………………. forintot

 

hiánytalanul átvettem.

 

Megjegyzés: ……………………………………………………………………………………

 

Kelt………………….., 20………………………………

 

 

…………………………………………………….

 

………………………………………………………

átvevő neve és aláírása

 

Előttünk, mint tanúk előtt:

 

Tanú 1. Tanú 2.
Név:_______________________________ Név:____________________________________
Lakcím: ____________________________ Lakcím: ________________________________
Aláírás: ____________________________ Aláírás: _________________________________