Környezeti és genetikai tényezők egymással kombináltan vezetnek a Parkinson-kór kialakulásához, mely esetében az agy megfelelő területe nem állítja elő a szükséges mennyiségű dopamint. Ez az ingerületátvivő anyag felel azért, hogy a mozgás gördülékeny legyen, és az idegsejtek közötti kapcsolat optimálisan jöjjön létre. A neurológiai betegség diagnosztizálására általában az 50-60. év után kerül sor, és előfordulása a férfiak körében gyakoribb, mint a nőknél. Magát a kórképet egyébként James Parkinson ismerte fel elsőként, ám akkoriban 1817-ben még reszkető bénülás néven volt ismert. A londoni orvosról később elnevezett megbetegedés hazánkban 16-20 ezer pácienst érint. A betegséggel való együttélés nehézségeire igyekszik felhívni a figyelmet a Nemzetközi Parkinson-kór Nap, amely április 11-én van.
Egészséges emberként az agy mozgásirányító feladatait maximálisan ellátja. Ebben az idegsejtek közötti ingerületátvivő anyag, a dopamin segít. A Parkinson-kóros betegeknél ezt az anyagot termelő idegsejtek sokszor 70-80 százalékban károsodottak, ami miatt az izmokhoz nem jut el az agyból a parancs. Ha azonban ennyire egyszerű lenne a helyzet, akkor a dopamin pótlásával kezelhető lenne. A vizsgálatok azonban arra engednek következtetni, hogy egyéb ingerületátvivők terén is zavar támad.
A betegség kialakulásának pontos okai egyelőre nem ismertek, de az biztosan állítható, hogy a genetika, az öregedés, egyes idegrendszeri fertőzések, továbbá a környezeti hatások mind befolyással lehetnek a folyamatra. A kábítószert fogyasztók, és a vegyi anyagokkal például munkájuk során rendszeres kapcsolatban levők körében gyakrabban előfordul a betegség, de bizonyos gyógyszerek is vezethetnek a Parkinson-kór kialakulásához. Egyes pszichiátriai betegségekre szedett készítmények, a haloperidol, vagy a chlorpomazine is okozhatják a Parkinson-kórra jellemző tünetek megjelenését. Ezek azonban a gyógyszerek elhagyásával fokozatosan megszűnnek.
A betegség felismerése fizikai vizsgálattal történik, az ideggyógyász a mozgást, valamint a reflexeket vizsgálja. Nem véletlen, ugyanis a Parkinsonizmusnak nevezett tünetcsoport nyugalmi állapotban is tapasztalható remegésből, izommerevségből és meglassultságból áll. Hosszú évek alatt értelmi hanyatlás is követi a testi panaszokat, és nem ritka az sem, hogy súlyos rokkantsághoz vezet a Parkinson-kór. Jellemző továbbá, hogy a páciens arca kifejezéstelenné válik, egyes mozdulatsorok befejezése nehezen megoldható számára, ugyanis az agy a már említett dopamin-hiányban szenved. Másodlagos tünetként jelentkezhet fokozott nyálelválasztás, izzadás, inkontinencia, lassú reagálás, száraz bőr, deresszió, valamint szorongás. Ez utóbbiak már a betegség jellegéből adódóan is szinte minden Parkinson-kóros beteg esetében diagnosztizálhatóak.
A Parkinson-kór biztos beazonosításához szinte mindig komplex kivizsgálás szükséges, hiszen bár rengeteg tünete van a kórnak, de ezek egyenként számos egyéb betegségre is utalhatnak. Egyes antipszichotikumok produkálhatnak hasonló tüneteket, de a központi idegrendszert és az agyat érintő betegségek is okozhatnak Parkinsonra jellemző problémákat. A CT és az MRI vizsgálatok segítséget jelenthetnek az egyéb kórképek kizárásához.
A betegség gyógyíthatatlan, ám kezeléssel szintentartható az állapot, és sokat lehet tenni a beteg életminőségének javításáért. A leggyakrabban gyógyszeres terápiára kerül sor, ám ahhoz, hogy a megfelelő készítményt és adagolást megtalálja az orvos, időre van szükség. Egyénenként eltérő a gyógyszeres terápia, ugyanis figyelembe kell venni az egyéb betegségeket, valamint a Parkinson-kór előrehaladottságát is.
Megoldást jelenthetnek az egyes sebészi eljárások, ám tény, hogy ezekre a pácienseknek csupán körülbelül tíz százaléka alkalmas. A többi betegnél a műtét várható haszna elmarad azok mellett a kockázatok mellett, melyek a beavatkozással járnának. Nézzük most, hogy az orvostudomány milyen sebészeti módszereket dolgozott ki a Parkinson-kór kezelésére!
- Eltávolító műtétekkel az érintett agyi területek elpusztítása a cél. Erre vegyi anyagokat, vagy elektromos impulzusokat alkalmaznak, és elsősorban a remegés, valamint a lelassult mozgások kezelésének terén érhetőek el eredmények. A műtét során mindvégig ébren van a beteg, erre azért van szükség, hogy a remegés megszűnését érzékelni lehessen, hiszen nem könnyű beazonosítani, hogy mekkora terület roncsolása vezet a kívánt eredményre. Helyi érzéstelenítéssel szondát vezetnek az agyi területbe a szakemberek, ám fontos tudni, hogy az agyi szövetek megsértése nem jár fájdalommal, ugyanis azokban nincsenek idegvégződések.
- A thalamotómia névre hallgató eljárással a thalamusz egyes részeit távolítják el, szintén szonda segítségével.
- A DBS, vagyis a mély agyi ingerlés során elektróda kerül beültetésre, melyet a bőr alatti vezeték egy mellkasban elhelyezett stimulátorhoz kapcsol. Elemekkel működik a készülék, ezt körülbelül ötévente kell cserélni egy minimális műtéti eljárással.
- Transzplantáció alkalmával dopamint termelő sejtek beültetésére kerül sor. A saját testből vett, vagy emberi embrióból szerzett sejtek közel 90 százaléka sajnos elpusztul, így ez a módszer még hagy némi kívánnivalót maga után. E módszernél hatékonyabbnak bizonyulhat a jövőben az őssejtek idegrendszerbe ültetése.
Fizikoterápia segítségével a merev izmok nyújtása, erősítése oldható meg, javulhat az egyensúlyozó képesség, a beszéd és a mozgás is pozitívan reagál a rendszeres, szakember közreműködésével végzett munkára. A masszázs és a fizikai aktivitás a mindennapokban a kezelés kiegészítőiként remek választásnak bizonyulnak.