Epekő okai, tünetei, kezelése, eltávolítása

A táplálkozással, valamint hasi szerveinkkel kapcsolatos problémákra hajlamosak vagyunk csak akkor odafigyelni, ha már fájdalmat, diszkomfort érzetet tapasztalunk. Nincs ez másként az epekövesség esetében sem, mely a felnőtt lakossát körülbelül 15 százalékát érinti. 30 éves kor felett alakulnak ki az epekövek, ám sokaknál nem okoznak semmilyen problémát, és jelenlétükre is csak a gyakori puffadás, vagy a gyomorégés hívja fel a figyelmet. Mivel azonban súlyos görcsrohammal is járhat az epekövesség, ezért érdemes többet megtudni a kalciumból, koleszterinből és egyéb anyagokból álló kövekről, azok kialakulásáról, valamint a betegség kezeléséről.

Az epe a hasüreg jobb felső részén helyezkedik el, s a körte alakú szerv feladata az epe vékonybélbe ürítése, ahol az anyag a zsírok emésztését segíti. Ha koleszterinből és egyéb anyagokból túl sokat tartalmaz az epe, akkor fennáll az epekő kialakulásának kockázata. Nőknél sokkal gyakoribb a betegség, mint férfiaknál, és az is tény, hogy a rostszegény, zsírban gazdag táplálkozás sem kedvez az epekő kialakulása szempontjából. A genetikai tényezők éppen úgy szerepet játszanak a folyamatban, mint a hirtelen súlyváltozás, vagy egyéb, emésztőrendszeri megbetegedések.

Az epekő meglepően nagy méretű is lehet, akár mint egy tojás, de könnyen lehet, hogy komolyabb panaszokat jó ideig nem is okoz. A hirtelen görcsölés, és az epevezetéket elzáró kövesség azonnali orvosi beavatkozást igénylő esetén kívül időszakos hasi fájdalommal jár a betegség. Ez általában az étkezések után következik, és hányingerrel, hányással járhat, sőt, nem ritka a bélgázképződés, és a puffadás. Súlyos esetben sárgasággal, lázzal, sötét vizelettel, és agyagszürke széklettel is találkoznak a páciensek.

Miként tehet annak érdekében, hogy elkerülje a problémát? Az epekövesség megelőzhető a megfelelő vitaminok és étrend-kiegészítők bevitelével. A C-viamin nagy mennyiségben csökkenti az epe koleszterinsszintjét, de a májfunkció javítását elősegítő máriatövis is remek választásnak bizonyul. Nem csak az epe összetételét változtatja meg, de a már kialakult köveket is fel tudja oldani a hatóanyag. A zsíranyagcserét javító étrend-kiegészítők mindenképpen jó hatással vannak a szerv működésére. Hasonlóképp ajánlott a lenmagolaj, melynek esszenciális zsírsavai kifejezetten jó hatással vannak az epekövesség megelőzésekor, és utólagos kezelésekor is.

Táplálkozás során érdemes a rostban gazdag alapanyagokat előnyben részesíteni, a cukrot célszerű kihagyni az étrendből, és zsírokból, szénhidrátokból is javasolt az egészséges típusok mellett dönteni. A gyümölcsök, zöldségek, a zabkorpa, sőt, az almában, banánban, narancsban, káposztában megtalálható pektin hozzájárulnak a kövek feloldásához. Emellett az elhízás elkerülése, ezzel együtt a rendszeres testmozgás, valamint a bőséges folyadékfogyasztás is nagyon fontosak.

Mielőtt azonban azt hinné, hogy csak napjaink egészségtelen táplálkozási szokásai okolhatóak az epekövesedésért, érdekes információ lehet, hogy már egy, az i.e. 1500 körüli mumifikált test röntgenvizsgálata során is rábukkantak a betegség nyomaira. A kövek műtéti eltávolítására az orvostudomány történetében elsőként 1882-ben került sor, majd a fejlődésnek köszönhetően manapság több lehetőség is van a helyzet megoldására. A laparoszkópia mellett a lézeres kőzúzás is megoldást jelenthet az epekövek eltávolítására.