Október 23 – Az 1956-os forradalom ünnepe

Hazánk történelmi eredetű ünnepei közül március 15 mellett a másik legfontosabb október 23-a, amikor az 1956-os forradalomra emlékezünk. Az október 23-ai budapesti tömegtüntetés egyértelműen a demokratikus átalakításokat célozta, és a kommunista pártvezetés által hazánkra kényszerítettek ellen szólt.

Mi vezetett a forradalomhoz?

Hazánkban 1948 és 1953 között sajátos állapotok uralkodtak, melyekre a sztálinista terror volt elsősorban a jellemző. A jogállamiságot sárba tipró koncepciós perek, a rendszer számára ellenséges elemek gulag táborokba való elszállítása, kivégzése mindennapos eseményekké váltak, csakúgy, mint az ÁVH kegyetlenkedései. A rendőrállamban minden ellenőrzés alatt állt, az államvédelmi rendőrség közel 30 000 fővel és mintegy 40 000 besúgóval szolgálta a rendszer fenntartását, és a nem kívánatos elemek kiszűrését, időbeni felismerését.

Mindezek mellett a Sztálin kultusz, valamint a Rákosi Mátyás személye körül kialakultak együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy legtöbben még a lázongás gondolatától is megriadtak, és inkább olvadtak bele a kialakult rendszerbe engedelmes szolgaként. A változások iránti igény ugyan megvolt a társadalomban, de konkrét lépésekre csak akkor került sor, amikor Nagy Imre lett az új miniszterelnök. Sztálin halála után ugyanis Rákosi lemondott, s így került a miniszterelnöki székbe Nagy Imre. Már hatalomra jutása előtt is ellenezte a szövetkezetek kialakítását, utána pedig egyértelműen a reformok útján haladt. Az internálótáborokat felszámolta, az ÁVH teljhatalmát visszavonta, emelte a béreket, átalakította a gazdaság ekkorra már egészen egysíkúvá vált rendszerét, és az árakat is igyekezett csökkenteni az életszínvonal növelésének érdekében.

A szabad véleményalkotás kifejeződésére létrejött a Hazafias Népfront, és a Petőfi kör is újraszerveződhetett sok idő után. A reformokat azonban nem nézte jó szemmel a pártvezetés, és hatalmát féltve 1955-ben megfosztották Nagy Imrét minden hatalmától. Helyére Rákosi híve, Hegedűs András került, ám a reformok iránti intenzív igény nem tette lehetővé a sztálinizmus maradéktalan fenntartását.

Időközben a környező történelmi események is alátámasztották, hogy változásokra igenis szükség van, és talán már nem is olyan sokáig kell várni rájuk. A Szovjet Hadsereg kivonulása, a lengyelországi munkásfelkelés mind amellett szóltak, hogy a forradalmi helyzet minden korábbinál aktuálisabb hazánkban is.

Melyek voltak a forradalom közvetlen előzményei?

Az értelmiségiek egyre gyakrabban hangoztatták, hogy Nagy Imre visszatérését követelik, és ennek a Rajk-per kivégzetteinek temetésén is hangot adtak. Az október 6-ai újratemetésen, valamint utána a Batthyány-örökmécsesnél több százezren tüntettek.

Októberben folyamatosan csatlakoztak a hazai egyetemek hallgatói a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségéhez, majd pontokba szedve megfogalmazták követeléseiket. Az események rendkívül felgyorsultak, Lengyelországban is tüntetések kezdődtek, s ezzel való szimpátiájukat igyekeztek kifejezetni a magyar hallgatók is akkor, amikor a Bem József szobornál demonstrációt hirdettek meg. 16 pontot tartalmazó követeléseiket a Magyar Rádióban szerették volna felolvasni, de erre nem kerülhetett sor.

Hogyan történtek az események október 23-án?

Már reggeltől kezdve nagy volt a zűrzavar a fővárosban, és hamar híre kelt a demonstrációinak, mely egyik csúcspontját délután három körül érte el, mikor a hallgatók által megfogalmazott 16 pontot felolvasta a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Veres Péter. Koszorúzás következett, majd a zászlók közepéből eltávolították a szovjet címert, és átvonultak a Parlamenthez. Ekkorra természetesen az ÁVH erőit már mozgósították a vezetők, mert látták, beavatkozásra lesz szükség. A tüntetés békésen zajlott, és az este beszédet mondott, és a reformok szükségességét hangsúlyozó Nagy Imre szónoklata után arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy vonuljanak haza. Mindeközben még este hatkor a Dózsa György úton helyet kapott Sztálin-szobornál is összegyűltek a tüntetők, és este tízre ledöntötték a mintegy 6 tonna súlyú szobrot.

Tüntetésből fegyveres felkelés

Október 23-ére szovjet csapatok lepték el a főváros utcáit, elfoglalták a stratégiai jelentőségű helyeket, ám a forradalmárok sem voltak tétlenek, és barikádokat emeltek, amellyel kezdetét vették az utcai harcok. A vezetés egyúttal kinevezte Nagy Imrét, aki azt ígérte a tömegnek, hogy folytatja azokat a reformokat, amelyeket nem tudott befejezni 1954-ben. Bár Nagy Imre újra felszólította az embereket, hogy térjenek haza, kijárási, gyülekezési tilalmat hirdetett el, de ennek ellenére a fegyveres harcok tovább folytatódtak. Fegyverraktárakból fegyverekhez jutottak, és a szovjet harckocsik legénységeit-, akikkel egyébként sokszor baráti viszonyt ápoltak-, foglyul ejtették a tüntetők.

Az október 25-ei mészárlás

Ezen a napon békés tüntetések zajlottak főváros-szerte, amikor a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, és bejelentették, hogy a felkelést felszámolták. Dél körül már mintegy 5000 fő jelent meg az Országház előtt, ahol Nagy Imrét szerették volna látni és hallani a történtekről. Ekkor történt, hogy az ÁVH mesterlövészei a környező épületek tetejéről a tömegbe lőttek. Csatlakoztak hozzájuk a szovjet harckocsik is, a felkelőkkel szimpatizálók pedig a lövészekre tüzeltek. Elszabadult a pokol, és a tömeg alig-alig tudott kijutni a térről. Végül, az ENSZ jelentése szerint 61 halálos áldozattal, és 300-nál is több sérülttel zárult az október 25-ei mészárlás. Egyes jelentések szerint azonban akár 1000 főre is emelkedhetett a sérültek száma.

A forradalom látszólagos győzelme

A tömegbe leadott jelentős mennyiségű lövés és a polgári áldozatok hatására a vezetés végleg elvesztette hitelességét, így az egyedüli hiteles politikus, Nagy Imre alakíthatott kormányt október 27-én. Erőteljes fellépésének köszönhetően kivonták a szovjet harckocsikat a fővárosból, a történteket pedig forradalomként vették tudomásul, és a nép által követeltek egy részét el is fogadták.

Harcok a Köztársaság téren

A szocialista vezetés azonban nem adta könnyen magát, és az ÁVH-s katonákat annak ellenére sem vonta ki a Köztársaság téri épületből, hogy arra már Nagy Imre korábban utasítást adott. Az ÁVH emberei ráadásul többször rálőttek a téren átjáró emberekre, sőt, voltak, akiket elfogtak, és behurcoltak az MDP budapesti bizottságának épületébe. Amikor az ekkorra már illegális fegyveres csoportként számon tartott ÁVH ellen nemzetőrök léptek fel, hogy megtudják, igaz-e, ami az épületben zajlik, rájuk lőttek, sőt, kézigránát is robbant, ami egyértelműen a tűzszünet felrúgását jelentette részükről. Megkezdődött a pártház ostroma hamarosan, amiben rendőrök, nemzetőrök és katonák vettek részt, ám alig tudtak védelmet találni az épületből érkező sortűz elől. A helyzet átfordult, és egy kisebb csoport a pártház elfoglalása után ÁVH-s katonákat végzett ki a téren, s alázta meg holttestüket. Ez később a világsajtót is bejárta, hiszen külföldi fotóriporterek is megjelentek a helyszínen. Október 30-án tehát végleg úgy tűnt, hogy a régi rendszer utolsó morzsáit is felszámolták.

Szovjet megszállás

Az elkövetkező napokban a fővárosban szovjet csapatmozgások voltak megfigyelhetőek, s míg folyt a kormányalakítás, a tárgyalások, addig a háttérben már megszületett a szovjet invázió terve. November 4-én megindították a támadást a főváros ellen, s a magyar alakulatok nem tudtak ellenállni, így a védekezés összeomlott néhány napon belül a fővárosban és vidéki városainkban is. 16 hadosztály, és 2000 harckocsi érkezett Magyarországra, külföldi segítségre pedig gyakorlatilag nem számíthattunk.

A forradalom első hónapos évfordulóján már nyoma sem volt az október 23-ai események lelkesedő hangulatának, az utcák néptelenek voltak, és mindenki úgy emlékezett, ahogy tudott. Persze a megtorlásra sem kellett sokáig várni, hiszen három éven keresztül egymást érték a bebörtönzések és a kivégzések. 400 embert végeztek ki, és majdnem 22 ezer fő került börtönbe, hogy az internálásokról már ne is beszéljünk. Kényszermunkatáborok, rögtön ítélő bíráskodás, sőt, akár 16 éven felülieken is végrehajtható halálbüntetés várt a lakosságra. Nagy Imrét halálra ítélték, holttestét a börtön udvarán betonozták be. Sokan külföldre menekültek a megtorlás elől. A diktatúra némi enyhülést mutatott az 1960-as évek elején, amikor amnesztiában is részesültettek sokan.

1989. október 23- a Magyar Köztársaság kikiáltásának dátuma

Mivel a történtek ellenforradalomként lettek fémjelezve a kommunista időkben, így arról beszélni szigorúan tilos volt. A kivégzett Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós földi maradványait is csak titokban temették újra, hamis neveket bejegyezve az akkori nyilvántartásba.1989-ig kellett várni arra, hogy tisztességesen eltemethessék az 1956-os események vezető tisztségviselőit. A rendszerváltás alkalmával sor került ítéletük hatályon kívül helyezésére is, és végre bűncselekmény hiányában nevük is tisztázódhatott. A köztársaság kikiáltására a forradalom évfordulóján, 1989. október 23-án került sor, amikortól nemzeti ünnepként tarthatjuk számon ezt a dátumot.

A forradalom 50. évfordulója

A szokásos ünnepségeknél is nagyobbal emlékeztünk 2006-ban az október 23-ai eseményekre, sőt, külföldön is megemlékezéseket tartottak az akkor történtek emlékére. George W. Bush az elismerés napjává nyilvánította október 23-át. A történelem sajnálatos módon,bizonyos szinten megismételte önmagát, ugyanis 2006-ban a be nem jelentett tüntetések résztvevői összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. A média és a világsajtó is attól volt hangos, hogy a jelenlevőket aránytalan mértékben bántalmazták, és ellenük sok esetben törvénysértően léptek fel a rendvédelmi szervek. Az események az óta is megosztják a közvéleményt, és a jog terén otthonosan mozgó szakértőket.

1956. október 23-a, és az azt követő események a magyar történelemnek olyan időszaka, amilyenre már 1848-/49-kapcsán is akadt példa. A megtorlás kegyetlenségére, és az áldozatokra minden évben emlékezünk, szem előtt tartva azt a célt, hogy többé ne fordulhassanak elő hasonló események történelmünkben.



További cikkek

Korábbi cikkek

Ezt már olvastad? Bezárás