Gyógyfürdőellátás jogszabályi fogalma: gyógyászati ellátás

A gyógyfürdő nem csak a szórakozásé és kikapcsolódásé, hanem a gyógyulásunkat is szolgálja. A gyógyászati célból igénybe vett gyógyfürdők árát ezért a társadalombiztosítás is támogatja. Ha gyógyulás céljából szeretnénk használni a gyógyfürdőt, akkor azt a biztosításunk fedezni fogja.

Egészségügy minisztériumi rendelet sorolja fel azon gyógykezeléseket, amiket a gyógyfürdők nyújtanak az odalátogatók részére és amiért nem a saját pénztárcánkat kell koptatnunk. A munkabér után megfizetett nem kevés járuléknak az orvosi ellátáson kívül az alábbi esetekben van még felhasználási lehetősége. A fürdőben gyógyfürdőt használhatunk, vagy kádfürdőt, továbbá iszappakolást kérhetünk, súlyfürdőt, vagy szénsavas fürdőt vehetünk. A fürdés mellet lehet szó masszázsról is. Első az orvos által eszközöltgyógymasszázs, aztán a víz alatti gyógytorna és a vízsugármasszázs. Mindezeken kívül pedig a komplex fürdőgyógyászati ellátást fedezi még a tb. Ezek voltak a fürdőgyógyászati kezelések. A gyermekek részére is van gyógyúszás valamint a szén-dioxid gyógygázfürdő ellátás van még fedezve a társadalombiztosítás által.

A komplex fürdőgyógyászati ellátást részletezzük egy kicsit. Ez egy összetettebb, több kezelésből álló ellátásfajta. Ennek keretében fizikoterápiás kezeléseket alkalmaznak, akár többet is egymás után a gyógyászati ellátáson felül. Az, hogy milyen fizikoterápiás kezelés tartozik bele, a gyógyfürdő-szakorvos mondja meg. Mivel ez a komplex ellátás több fázisú és költségesebb is, ezért a TB csak azt támogatja, és csak annál a fürdőnél lehet igénybe venni ahol van többek között gyógyvizes gyógymedence, plusz a reumatológus, fizioterápiás, rehabilitációs vagy fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakvizsgával rendelkező szakorvos végzi az ellátást mégpedig folyamatosan, de minimum napi hat órában. Ezen felül csak olyan beteg veheti igénybe az ellátást, aki ki van vizsgálva. A kivizsgált beteget pedig beutalóval lehet küldeni a gyógyfürdőbe.

Az, hogy hol vehető igénybe a szolgáltatás, szintén a jogszabály határozza meg. A gyógyászati ellátást csak olyan szolgáltató nyújthat, amely az OEP-pel szerződést kötött. Az, hogy kinek van érvényes szerződése, fenn van az OEP honlapján is. Orvosi rehabilitációs szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál, így fogalmazza meg a jogszabály, valamint olyan gyógyfürdőben, vagy közfürdőben is, ahol ezt a jogszabály kimondja. A komplex gyógyellátás csak gyógyfürdőben nyújtható és vehető igénybe. A gyógygázfürdőhasználat pedig a fellelhetőség helyéhez igazodik.

A gyógyfürdős ellátások igénybevétele kicsit másképp történik, mint egy sima gyógyfürdő látogatás. Ahhoz, hogy a gyógyulásunkat a Tb támogassa, az orvosnak be kell hozzá utalnia a beteget, valamint receptet ír fel és kezelőlapot fog kitölteni. A kezelőlapot annak az orvosnak kell kitöltenie, amelyik elrendelte a gyógykezelést. A recept azt is tartalmazza, hogy mit kell igénybe vennie a betegnek, milyen ellátásokat kell megkapnia a gyógyuláshoz. Ez egy olyan recept, mint mikor felírják a gyógyszereket, csak itt most a gyógyszert a gyógyellátás fogja helyettesíteni, és az orvos felírja rá, hogy hol fogja igénybe venni a beteg az ellátást. Akkor írja fel az orvos a kezeléseket, ha például reumatolgógiai vagy ortopédiai betegségek léptek fel. A különféle megbetegedések és azoknál alkalmazható kezeléseket is rögzíti a jogszabály egy mellékletben.

A gyógyfürdő kezeléseket, amiket az orvos felír, egy hónapon belül meg kell kezdeni és olyan időközönként kell igénybe venni és annyi időre, ahogyan azt az orvos kiírta, illetve ahogyan az a rendelet mellékletében szerepel. A melléklet ugyanis tartalmazza azt is, hogy egyes kezelések hány percet jelentenek. Mintahogyan a kezelések hosszát, úgy a kezelések számát is meghatározza a jogszabály, vagyis, hogy hány alkalommal vehetünk igénybe komplex gyógyászati ellátást pl (15 alkalommal, műtét után max. 20). A rendelet végül azt is lefekteti, hogy mennyibe kerülnek a kezelések. A 8. számú melléklet sorolja fel az ellátástípust és az ahhoz tartozó Tb támogatás összegét, így láthatjuk mennyi az, amit magunknak kell fizetni. természetesen vannak közgyógyellátásra is nyújtott kezelések. Ebben az esetben az orvos írja ezt rá a receptre.



További cikkek

Korábbi cikkek

Ezt már olvastad? Bezárás